Az ÉVK 2023. évi bajnoka az Aszfalt Hungária csapata lett, a Trentasette hajóval és Soponyai Géza kormányossal, a második helyezett a Vermesy Sándor kormányozta Admiral X lett a Strabag csapatával, míg a bronzérmet az Eurobond vihette haza, akinek a J24-es, JetTravel nevű hajóját Vadnai Benjamin kormányozta. 

2023. szeptember 22-én, a Balatonfüredi Yacht Clubban, a Sailforyou Kft rendezésében zajlott a 17. Építők Vitorlás Kupája. Ez a rendezvény nem csupán egy szakági vitorlásverseny,  ahol az építőipari vállalkozások képviselői találkozhatnak és versenyezhetnek vízen és szárazföldön, hanem a megjelent cégek a befizetett részvételi díjakon felül, egy támogatási szerződéssel a BYC utánpótlás vitorlázóit is támogatják. És az esemény egyedisége még abban is rejlik, hogy a szervezők évről évre más-más téma köré építik a rendezvényt.  Idén a performance sailing került a fókuszba, aminek a csúcsa a SAIL GP. A témaválasztásnak aktualitást adott, hogy a BYC a hagyományos utánpótlás osztályok mellé (OP, ILCA, RS Feva) idén felvette a katamarán vitorlázást is a programjába. A témaválasztás remekül sikerült, hiszen kifújt, 8-18 csomós, stabil DNY-i szélben versenyezhettek a felkészült csapatok, miközben a támogatott fiatalok NACRA 15-ös katamaránokkkal vívtak külön versenyt, mutatták be tudásukat.

 A szokásokhoz híven, a kiadós reggelit követően kormányosi értekezlettel indult a nap, majd a csapatok elindultak vízre a délelőtti futamra. A rendező csapat háromszög pályát tűzött ki a 8-13 csomós DNY-i szélben, amelyen 2 kört kellett teljesíteni a résztvevőknek. A remek szélben és csodálatos napsütésben élvezetes csatákat vívott az 5 csoportba sorolt 42 hajó. A délelőtti befutó  után gazdag, svédasztalos ebéd következett a résztvevőknek, miközben a vállalkozó kedvűek próbára tehették izomerejüket is a csörlő tekerő versenyben.

A BYC utánpótlás hajóosztályai közé újonnan bekerült Nacra 15-ös katamaránok bemutató versenyével indult a délután, amit a Katamarán Suli szerezett a BYC moló előtti vízterületen. Ezt követően a csapatok ismét vízre szálltak és a délelőttihez hasonló pályán, kicsit megerősödött szélben kezdték a szintén kétkörös második futamot.

Az Építők Vitorlás Kupája valóban egy magas sportértékű vitorlás verseny, hiszen a vízi rendezésben is arra törekednek a rendezők, hogy itt is közel ugyanolyan feltételeket biztosítsanak a résztvevőknek, akár egy országos bajnokságon, a csapatok pedig nagyon felkészülnek a megmérettetésre.  A versenyen saját vagy bérelt hajóval is lehet indulni és a YS osztályok előnyszámait figyelembe véve, öt kategóriában értékelik az indulókat. A regatta rangját jól mutatja, hogy idén többek között olyan remek vitorlázók fogták a kormányokat, mint , Virág Flóra, Soponyai Géza, Bakóczy Róbert, vagy a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin, de az építőipari cégek vezetői között is tapasztalt és sikeres vitorlázók, sokszoros Magyar Bajnokok vannak, mint például Vermesy Sándor, vagy Belle Őrs.

Az ÉVK 2023. évi abszolút bajnoka az Aszfalt Hungária csapata lett, a Trentasette hajóval és Soponyai Géza kormányossal, a második helyezett a Vermesy Sándor kormányozta Admiral X lett a Strabag csapatával, míg a bronzérmet az Eurobond vihette haza, akinek a J24-es, JetTravel nevű hajóját Vadnai Benjamin kormányozta. A részletes eredmények, a kategóriák győzteseivel és helyezettjeivel itt érhetők el.

A verseny alapítója és ötletgazdája, Hercsel Erik kiemelte: „Nagy boldogság, hogy immáron 17 éve, minden ősszel össze tudjuk hozni az építőipari szakma képviselőit egy minőségi vitorlás eseményre, akik amellett, hogy eljönnek és jól érzik magukat ezen a napon, a szakmájukon kívül a vízen is össze tudják mérni az erejüket, tudásukat, már 17 éve támogatják a vitorlás utánpótlás gyerekeket. Mert ez a támogatás, ez a társadalmi szerepvállalás is hozzájárult ahhoz, hogy Vadnai Benjaminok, Vadnai Jonatánok, Érdi Máriák képviseljék Magyarországot az Olimpián! Köszönjük a támogatást a Gyerekek, a Szervezők és a Balatonfüredi Yacht Club nevében!”

Oszd meg ismerőseiddel:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn